2007. augusztus 4., szombat

Köztisztviselők, Szilvásy markában!!!

2007.06.21 10:43:02

Borsos József a személyügyi reform kapcsán kitért arra: elfogadhatatlan a Fidesz számára az a kormányzati elképzelés – aminek megvalósítását már meg is kezdték –, hogy a köztisztviselők összes adata egy adatbázisban legyen, amit Szilvásy György, mint a titkosszolgálatokért felelős miniszter felügyelne. http://www.mno.hu/index.mno?cikk=416839&rvt=2

egy nagyobb vállalatnál sem külön-külön a részlegek tárolják a dolgozók adatait, hanem egy központi szervezet
Magyarországon a közigazgatási szervek rendszere elkülönül egymástól. Pont ez pl. a jogállam lényege, a függetlenség. Más-más szervezet más-más munkáltató. Más-más minisztérium (de ezek mondjuk legalább kormányzati szervek), de az önkormányzatok teljesen más jogállásúak.

Az állam mindig elnyomó hatalom. Szerencsétlen módon most ráadásul az állam maga egy volt kommunista csúcsvezető rokonsága által irányított vállalattá vált, amelynek beosztott trógerei pénzügyileg, vagy zsarolások által kötődnek a klán tagjaihoz. Nos mihelyt ezek adatbázist hoznak létre a közszolgálati dolgozókról, onnantól kezdve azok ugyanúgy ki lesznek szolgáltatva a "munkaadónak" mint bármely bérrabszolga. Irányíthatóvá válnak, zsarolhatók. Ily módon egészen alacsony szintig befolyásolni tudják az emberek életét. Visszalopódzik a régi diktatúra, amikor is az volt a mértékadó, hogy ki a kommunista, mert az mindig mindent el tudott rendezni. Nem véletlen, hogy még egy egyszerű cég egyszerű műszaki ov. álláshoz is az kellett, hogy valaki párttag legyen. Na ezt nem akarjuk. Egyébként a hatalmon lévők természetéből adódik ennek a szükséglete. Talán a sok i meg y betűre végződő név teszi ezt. A jobboldali demokratikusan megválasztott kormányok esetén ilyen fel sem merült, nem is fog.

Nem értem, miért kedvezne a bűnözésnek.
Én nem szeretném, ha összejönne egy ilyen összevont adatbázis. Pláne, ha családi állapot, fizetés stb. érzékeny adatokat is tartalmazna.
Szerintem ez az nyilvántartás az önkormányzati függetlenség alapján sem állhat meg.

Az hogy mindenkinek szanaszét vannak az adatai, csak a bűnözésnek kedvez. És az meg miért jó?
Én rendesen adózom, nincs titkolnivalóm. Nem igazán okoz problémát számomra a dolog. Nem vagyok köztisztviselő sem. Kb 90 százalékát ki kell rúgni a picsába, mert nem érnek fel egy utcaseprővel sem. Nem siratom őket.

Miután hatalmas okosságaidat kifejtetted a jogállam lényegéről, szólásszabadság intézményéről, valamint az állampolgárok adatainak védelméről....
Felhívnám becses figyelmedet, hogy a közigazgatási szervek esetén a munkáltató mindig meg van nevezve. Intézményvezető, önkormányzat stb. Szilvásy nevét sehol sem láttam még feltüntetve.
Külön közigazgatási intézmény pl. a Jegyző. akinek nem is az állam a munkáltatója, hanem a helyi önkormányzat testülete, pedig közszolga ő is. Hogy az Ő adatai pl. hogy jönnek képbe? Külön történet.

Egy jogállamban nem a polgárok hatalmaznak fel, hanem a törvény, tudtad-e?
Ha előkerül olyan törvény, ami tiltja az SzGy féle - szerintem helyes - racionalizálást - akkor azt vissza kell vonni. (De érdemes meggondolni, hogy egy nagyobb vállalatnál sem külön-külön a részlegek tárolják a dolgozók adatait, hanem egy központi szervezet, mert úgy gyorsabb és olcsóbb és korszerűbb - ott is siránkozol majd?)

tehát Szilvásy nem mszp-s, nem vezető, és ő az állam ma...... Magyarországon.
és az állampolgárok felhatalmazták Szilvásyt, hogy az adataikat, kezelje, tegye ide-oda.

http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=kozemberek

Ezeknek az adatoknak a nagy része nincs a személyügyi adatbázisban. Egy titkosszolgálat viszont indokolt esetben bárkinek az ilyen adataihoz könnyen hozzáférhet. (a vagyoni helyzetet kivéve, mert azt nemigen tartják nyilván)

A banánköztársaság új fejezete.
Szilvásy György fogja felügyelni a magyarországi köztisztviselők összes adatát. A személyügyi adatbázisban minden közszolga érzékeny adatai is a szürke eminenciás kezébe kerülhet. Családi, anyagi helyzet, adószámok, lakcímek, a bankszámláik számai és minden olyan információ, amit eddig a munkáltató őrzött, használt.
Kiváncsian várom, az ombducmanó megszólalását, és a TASZ esetleges fellépését, remélem észbekapnak.
Megitélésem szerint ilyen kisérlet, hogy az állam eszközeit szabadon használó párt egyik vezetője rendelkezzen ezekkel az adatokkal, annélkül, hogy az érintettek hozzájárultak volna nem volt még a fiatal magyar demokráciában.
Ne feledjük, a köztisztviselők a teljes közigazgatást működtetik.

Nincsenek megjegyzések: